Magyar Építéstechnika

Pályázat ,,Az év önkormányzati vagyongazdálkodója 2011'' cím elnyerésére

 

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatástudományi Kara és a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. pályázatot hirdet

,,Az év önkormányzati vagyongazdálkodója 2011'' cím elnyerésére.

A pályázat nyílt, azon olyan személyek vehetnek részt közvetlenül vagy közvetetten - tehát mások általi ajánlás alapján -, akik 2011-ben a legtöbbet tették az önkormányzati vagyongazdálkodás, -vagyonkezelés, -portfóliómenedzsment elmélete és gyakorlata terén.

A pályázati anyagot:

- közvetlen részvételnél maga a pályázó,

- közvetett részvétel (ajánlás) esetén

- szakmai és érdekképviseleti szervezetek, kamarák vezetői, testületei, képviselői,

- minisztériumok, vagy más országos hatáskörű szervek képviselői

- a nyomtatott vagy elektronikus sajtó szerkesztőségei

készíthetik el, illetve nyújthatják be elektronikus úton.

A pályázati anyagokat bizalmasan kezeljük, csak a zsűri tagjai számára lesznek hozzáférhetőek.

A pályázat kötelező tartalmi elemei:

1. Szakmai életrajz (a pályázó személyes adatai, végzettségek, képzettségek, szakmai tapasztalatok, elérhetőségeik), illetve ajánlás esetén a jelölt neve és elérhetőségei

2. A pályázó által vezetett gazdasági társaság/intézmény gazdálkodási adatai (pl. 2010. évi eredménykimutatás, 2011. év 1-10. hónapjának tényadatai (forgalom, nyereség, vagyon, létszám, legfeljebb 1 oldal), illetve ajánlás esetén a cég megítélése, a vagyongazdálkodás területén kifejtett tevékenységének értékelése

3. Egyéb dokumentumok, amelyek a pályázó megítélése szempontjából fontosak lehetnek, és a pályázó eredményeit bizonyítják (pl. minőségtanúsítvány, díjak, elismerések, publikációk, sajtóanyagok)

A pályázat benyújtásának határideje: 2012. február 15., 24,00

A pályázati anyag (a csatolt dokumentumok nélkül) legfeljebb 10 gépelt oldal terjedelmű lehet (Times New Roman betűtípus, 12-es méret, 1,5 sorköz). A pályázatot elektronikus úton kell benyújtani a boros.anita@uni-nke.hu címre. Az E-mail tárgya: ,,Pályázat'' legyen. Javasolt formátum: MS Word vagy PDF, illetve a mellékletek esetében TIFF vagy JPG is.

A díj ünnepélyes átadására a III. Önkormányzati Vagyongazdálkodási Konferencián kerül sor. (Budapest, 2012. március 1-2 )